Első bejegyzésként szerettem volna azzal kezdeni, hogy milyen kapcsolatom van a divattal, közelebbről az esküvői ruhákkal, miért döntöttem úgy, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, de rájöttem, hogy fontosabb azzal kezdeni, hogy miért így szerettem volna ezzel foglalkozni. Mikor az ember szeret valamit, és megtalálja benne a kiteljesedés lehetőségét, különösen mellbevágó tud lenni, ha szembesül annak a területnek az árnyoldalaival, az emberi és környezeti „árral”, amit mindannyian kénytelenek leszünk megfizetni.
Évekig dolgoztam filmekben, reklámokban stylistként és jelmeztervezőként. Számomra az „öltöztetés” az önkifejezés eszköze volt, de egy munka is, ami újabb és újabb nyersanyag beszerzést igényelt, ezzel egy intenzív kapcsolatot kényszerített ki a ruhaiparral, a ruhakereskedelemmel, ez az időszak ráadásul egybeesett a „fast-fashion” feltörésével. Nem kellett különösebben szakértőnek lenni, hogy az ember érezze, nem jó felé mozdul el a világ. Miközben világos, hogy elérhető árú, divatos ruhák vonzóak, és Kelet-Európában sokak számára az egyetlen lehetőségnek tűnnek, ha a trendeket követni szeretnék, de az is világos, hogy a ma olcsón megvett farmer tényleges költségét súlyos következményekkel fizethetjük meg… ami még rosszabb a gyermekeink és unokáink is. Pusztán csak a Budapesti boltokon szezononként átáramló elképesztő mennyiségű ruha látványa is riasztó volt. Nem csak a túlfogyasztás, hanem az alacsonyan tartott előállítási költségek miatt a túltermelés is borzalmas. Tonnaszámra kerülnek fast fashion ruhák szinte közvetlenül a gyárból a szemétre. Az olcsó, és egyre olcsóbbá kényszerített, így pazarló, környezetkárosító előállítás ugyanakkor a minőség romlását is magával hozta. Gondolom nem vagyok egyedül azzal az élménnyel, hogy a 12 éve vásárolt fast fashion kabátot még mindig hordható, de a nyáron beszerzett póló az első mosás után apró lyukacskákkal lesz tele. Szívszorító, hogy a ruhaipar elmúlt évtizedekben visszafelé fejlődött. Aztán mikor Angliában éltem, közvetlenül tapasztaltam meg a ruhaipari „pazarlást”, a minden szezonban szükségtelen mennyiségű ruha megvásárlását, mely darabok néhány hónap után a használt ruha gyűjtőkbe kerültek, de sajnos sok közvetlenül a szemétbe
Ezekkel a közvetlen tapasztalatokkal, felismerésekkel nem voltam egyedül, és egyre több dokumentumfilm, cikk, tanulmány jelent meg arról, hogy a ruhaipar miként zsákmányolja ki a harmadik világban dolgozó embereket, és a környezetet. Ma mindezek, vagyis az elavult textil előállítási folyamatok, a kizsákmányolt munkaerő, a ruhaipari árak leszorítása és alacsonyan tartása, az anyagok, elkészült divatcikkek hosszadalmas utaztatása eredményeként már a második legszennyezőbb iparág a ruhaipar, amit csak az olajipar előz meg. Ezért éreztem azt, ha a továbbiakban is a ruhákkal akarok foglalkozni, azt csak is úgy tehetem, hogy az összeegyeztethető legyen a lelkiismeretemmel, a magam felé támasztott erkölcsi és világnézeti elvárásokkal. A fenntartható divat etikus, környezettudatos kell legyen.
„Nincs 100 százalékig fenntartható anyag, csak olyan, ami kevésbé árt a környezetnek, ezért fontos a szemléletváltás, az, hogy hogyan állnak az emberek a ruháikhoz.“ fogalmazta meg a kihívást Muchaneta Kapfunde, a Fashion Nerd főszerkesztője, a Budapest Central European Fashion Week alkalmával a Fashion&Tech témakörben szervezett beszélgetésen.
Miközben igaz, hogy az iparági szintű változások kikényszerítéséhez szükség lenne a szigorúbb előírásokra, magasabb környezetvédelmi adókra, vagy a gyártás felügyeletére, de az kisvállalkozók, a tervezők, és a fogyasztók se tehetetlenek. Mindenki elvégzi a maga feladatát, az a nehezen mozduló rendszerekből is kikényszeríti a változás igényét. Elég ha arra gondolunk, pár éve nem tűnt nagy dolognak, mikor majd mindenki elkezdett kis vizes palackkal járni, de ma már a vezető üdítő gyártó is kénytelen arra építeni egy marketing kampányt, hogy „tudják részei a problémának”. Ettől nem fog holnapra minden műanyag palack eltűnni, de ha nem kezdünk el változtatni, akkor soha nem is fognak.
Nehéz helyzetben van, aki tudatosabban akar öltözködni, hiszen az egyre rosszabb minőségű fast fashion ruhák miatt ma már a „turiból” szerzett ruhák is egyre rövidebb ideig hordhatóak. De az biztos, hogy a már legyártott, használt ruhák minél tovább körforgásban tartása lehet az egyik megoldása a problémának. Ha máshogy nem, akkor mint helyben elérhető alapanyagforrásként kell mindent újrahasznosítani, ahogy azt én is teszem a ruhák előállításakor.
Ugyanakkor a személyes felelősségvállalás terjedésével a már meglévő ruhák élettartamának maximalizálása terjedése várható. Kevesebb, de jobb minőségű, helyben gyártott ruháké a jövő, vagy semmilyen, ahogy mondani szokás. A Föld nem bírja el az egyszer használatos ruhák terhét. A lassú változások előszele, hogy mind divatipar a kereslet visszaesésével számol, így sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektessen a kutatás-fejlesztésre, modernizációra és megoldások keresésére. Az is jelzés értékű, hogy ruhaipari multik hajlandóak olyan emberi jogi lépéseket tenni, mint a kényszermunkával előállított pamut és gyapjú bojkottálása. Ez szükségszerűen költségemelkedéssel fog járni, de nyilván felmérték, hogy ez kisebb veszteség, mint egy egyre tudatosabb fogyasztók elpártolása. Számomra ezek mind azt mutatják, hogy miközben messze van az út vége, mondhatni az első lépéseket tesszük meg, de igenis van hatása az egyéni döntéseknek, a kisvállalkozásoknak, és a helyi kezdeményezéseknek.
Szeretnék olyan vállalkozást vezetni, ami a megrendelőim elégedettsége mellett a maga apró lépéseivel segíti a szemléletváltást, és amire büszke lehetek a jövőben, részben éppen azért mert lesz jövő.
(Forrás: https://index.hu/techtud/2019/11/11/fenntarthato_divat_technologia_kornyezetszennyezes/)
